Facebook csoportunk, privát csoport, jelenleg 720 tagunk van.
Csak meghívással érhető el, amelynek célja nemzeti és keresztény szellemiségben segítsük a tájékozódást, az együtt gondolkodást, a nemzeti tudat és összetartozás erősítését.
Oldalunkon a keresztény-nemzeti irányultságunknak megfelelően, napi evangéliumot, hazai és nemzetközi aktualitásokat, sajtószemlét, friss híreket, érdekességeket lehet olvasni, és egyéb kulturális információkat lehet találni. Itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/472870836658052
Rendezvényeink
2019. január 28-án szervezésünkben Dr. Paládi-Kovács Attila akadémikus, egyetemi tanár tartott előadást, a Klebelsberg Kultúrkúriában,
„Keleti hozadék a magyarság nyelvében és anyagi kultúrájában” címmel.
2021. augusztus 8-án Dr.Dévay Attila tartott előadást a budapesti Hermina kápolnában, a fiatalon elhunyt, Magyar Örökség és a Pro Ecclesia Hungariae díjas keresztény művészről, Ozsvári Csabáról,
az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumának, a Missziós keresztnek alkotójáról.
A Dévay Stúdió az alábbi filmen emlékezik meg róla:
Küldetés – In memoriam Ozsvári Csaba
https://www.youtube.com/watch?v=U0WXBIlgHFE&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=29&t=276s
Egyesületünk ünnepi megemlékezése 2021. október 22-én
az 1956-os Forradalomról és Szabadságharcról
a Klebelsberg Kastélyban
Ünnepi megemlékezésünk a Himnusszal kezdődött.
Dr. Gór Csaba elnök úr nyitotta meg az emlékülést.
Császár Angela művésznő tartott szép megemlékezést.
Nagy érdeklődéssel hallgattuk Dr. Cey-Bert Róbert 56-os szabadságharcos előadását,
majd a Dévay Stúdió filmjét mutattuk be „Az én 56-om” címmel.
Az ünnepi megemlékezés a Szózattal zárult.
Püski István a Püski kiadó igazgatója is megtisztelt bennünket és könyvvásárlási lehetőséget biztosított számunkra.
A Klebelsberg Kastélyban, 2021-ben rendezett 1956-os megemlékezésünkről készült összefoglaló film:
2021. október 23-án részt vettünk a Béke meneten
A Béke menetről készült fimbeszámolónk:
A Klebelsberg hét keretében 2021. november 12-én részt vettünk Klebelsberg Kuno szobrának ünnepélyes megkoszorúzásán.
A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 1992-ben alapította a Klebelsberg Kuno-díját, ebben az évben Roboz Etelka nővér kapta meg. Vezetésével nyílt meg 1990-ben Pesthidegkúton a magyarországi Don Bosco Nővérek háza. A Segítő Szűz Mária Leányai azóta is fáradhatatlanul tanítanak, szabadidős programokat szerveznek, kiadványokat írnak.
2022. február 22-én Egyesületünk vendége volt Dr. Surján László elnök úr, aki Kell-e nekünk katakomba? címmel tartott érdekes előadást, amelyet számos hozzászólás követett.
Az előadás össszefoglalóját az alábbiakban olvashatjuk:
Kihűlt a szív, elszállt a lélek,
A vágy, a láng csupán a testé;
Heródes minden földi nagyság
S minden igazság a kereszté…
Elvesztette magát az ember,
Mert lencsén nézi az eget,
Megátkozza világra jöttét –
Beteg a világ, nagy beteg…
Ady Endre: Karácsony
Beteg a világ, s ha az, akkor meg kell vizsgálnunk, hol is a baj. Az első talán a demokrácia válsága. A népfölség elve azon alapszik, hogy az emberek többsége a józan eszét használva helyesen dönt[1]. De ez csak akkor igaz, ha az állampolgárok a saját fejükkel gondolkodnak, és nem a hihetetlenül fejlett reklámipar befolyásolja őket. A politika ma nem jobbnál jobb gondolatokkal csábítja a szavazókat, hanem felhasználva a bármi eladására képes reklámipart, és nem tartózkodva a versenytársak pocskondiázásától, lényegében agyat mos. Ez különösen veszélyes a konzervatív oldal számára, mert hívei viszolyognak az agymosodáktól, azokat erkölcsileg elfogadhatatlannak, saját értelmi képességeikre nézve pedig sértőnek tartják. Ám az agymosoda ellen csak hasonlóan erős befolyásolással lehet védekezni. Akik ezt nem akarják, megpróbálkoznak azzal, hogy lehet más a politika, majd rájönnek, hogy nem.
Ma a szabadság eszme túlterjeszkedik. Vannak ésszerű korlátai, például ha az egyik ember vágya ütközik a másikéval. Ilyenkor a méltányosság kell és józan ész. Mindig akadnak sajnos, akik a szabályokat pillanatnyi érdekeiknek megfelelően áthágják, korlátot nem tűrnek. Ma a szabadság minden korlátját lebontják, még a közegészségügyi szabályokat is.
Az államok szabad döntésük alapján közös ügyeik intézésére nemzetközi szervezeteket hoztak létre. Ezek újabban arra törekszenek, hogy a tagállamok döntéseit egyre szűkebb területre korlátozzák, és – az eredeti céltól eltérően – központi irányítást vezetnének be. A globális és a nemzeti szemlélet ütközése is korunk egyik jellegzetessége.
A többség a homoszexualitást bűnnek, némelyik formáját pedig betegségnek tartja, mások szerint ezek természetes jelenségek. A 68-asok a szexuális szabadságot semmiben sem korlátozták.[2] Az LMBTQ+ lobbi ezt a normanélküliséget akarja erőnek erejével normává tenni.
A felsoroltak mellett sok más gondunk is van: a fenyegető demográfiai krízis, a nyugdíjrendszer jövője, a kábítószer pusztítása, energiaválság, klímakérdés, népvándorlás, tőkefelhalmozódás. Ezek azonban valamiképp összekapcsolhatók az említett problémákkal, s noha külön-külön megérdemelnének egy estét, most a gondok közös gyökerét próbáljuk megtalálni.
A keresztény életfelfogással ellentétes a szabadság korlátainak lebontása és a szexuális szabadosság. A patriotizmus elutasítja a nemzetek feletti egységtörekvéseket. Az új, globális világrend hívei tehát vissza akarják szorítani a patriotizmust és a vallást. Fordítva: aki nem lelkesedik a szemünk előtt kibontakozó orwelli világért, annak épp a hazafiságot és az Istenhitet kell erősítenie a társadalomban. Európában erre elsősorban Közép-Európa és részben a Balkán törekszik. Vajon ellen tud-e állni ez a viszonylag kicsi és sem gazdaságilag, sem katonailag nem erős térség a világtendenciáknak? A reménykeltő, de realista válasz: talán.
A sikerért meg kell küzdeni. Meg kell értenünk, mi is folyik valójában, s hogyan történhetett meg, hogy alig szabadultunk meg egy marxista alapú diktatúrától, egy másik, ugyancsak marxista jellegű diktatúra támad ránk. 1990-ben úgy tűnt, hogy kompországunk végre kikötött, és a balkörmű gazok végképp eltűntek. A szovjet csizma alatt és a vasfüggöny mögött élve azt hittük, hogy a függönyön belül van a rabság, kívül a szabadság. Tévedtünk.
2004-ben az új Európai Bizottság nem tudott megalakulni, mert a biztosjelöltek között volt egy keresztény: Rocco Buttiglione, aki a homoszexualitást bűnnek tartotta, de kijelentette, hogy a biztosként a mindenkor érvényes polgári törvények szerint jár el. A baloldal megzsarolta Barrosot: ha nem lépteti le Buttiglionet, leszavazzák az egész bizottságot. Barroso, aki maoistából lett úgymond kereszténydemokrata, engedelmeskedett. Kiderült tehát, hogy vannak állások, amelyeket keresztény ember nem tölthet be Európában.
Nekünk a vörös és a barna diktatúra egykutya. A nyugatiaknak nem. Miért? Brüsszel miért fogadott el öt volt kommunistát európai biztosnak és egy keresztényt sem? Elfelejtettük, hogy a kommunizmus Brüsszelben született. A Kommunista Kiáltvány gondolatai előbb hatottak a nyugati világra, mint az oroszra. Nyugaton már jóval korábban megalakultak a szociáldemokrata pártok, de olyan sikert, mint Leninék, hogy egy egész államot irányítsanak, nem értek el. Ezért felnéztek a Szovjetunióra. Vezető újságírók, Moszkvába akkreditált diplomaták és számos közismert művész, író, például John Reed, Pablo Picasso, Charlie Chaplin, Herbert George Wells vagy G. B. Shaw dicsőítette Sztálin rendszerét. Hogy mennyire tévesen ítélték meg a kommunizmust, azt Roosevelt elnök egy nyilatkozata jelzi: „Érzésem szerint Sztálin semmit sem akar, csak országa biztonságát, és azt hiszem, ha mindent odaadok neki, amit odaadhatok, és nem kérek tőle viszonzásul semmit, noblesse oblige, nem akar majd semmit annektálni, és együttműködik majd a világ demokráciájáért és békéjéért.” Nekünk súlyos évtizedeket jelentett ez a hozzáállás, hiszen az odaadhatók és oda adottak voltunk.
Száz éve Frankfurtban egy marxista csoport, látva, hogy nem a legfejlettebb, hanem a leggyengébb kapitalista országban győzött a kommunizmus, és a világ proletárjai sem egyesültek, új arculatot adott a marxizmusnak: szakított az osztályharccal. A neomarxisták célja a korlátlan szabadság. Hitler elől az Egyesült Államokba menekültek. Befolyásolták az egész amerikai szellemi életet. Minden korlátot, tabut, hagyományt elvetettettek. Közülük több kormánytisztviselő még kémkedni is hajlandó volt a Szovjetunió javára. A társadalom forradalmi átalakítását az emberi gyöngeségekre alapozták. Meg kell szabadulni minden erkölcsi köteléktől, mint a házastársi hűség, a szülők tisztelete, a gyermekekről való gondoskodás, a katonai szolgálat és a hazával szemben bármi kötelesség. Az állam vegye át a család feladatait, pl. a gyermeknevelést.
A frankfurti iskola sikeréhez Antonio Gramsci felismerése is kellett: „A forradalmároknak először be kell jutniuk azokba az intézményekbe, amelyek döntőek a kultúrában. A tömegek ugyanis a régi kultúra hatása alatt vannak, amelyet a kereszténység, főleg a katolikus egyház határoz meg. A tömegeknek tehát ezernyi cikket kell elolvasniuk, amit a lapszerkesztőségekbe ültetett forradalmárok írnak. Forradalmárok regényeit kell olvasniuk. A forradalom látnokai által készített filmeket kell nézniük. Az egyetemeken a diákokat olyan professzoroknak kell vezetniük, akik a forradalom győzelmét kívánják. És a tömegeknek mindenütt más értékeket kell megismerniük, mint amilyeneket a régi kultúra közvetít. És hogy ez így történjen, a forradalmároknak be kell jutniuk a médiumokba, a filmbe, az irodalomba, az iskolába.” Harminc évvel később a 68-asok ezt az utat járták. A szükséges pozíciókat a baloldal nyugaton megszerezte, nálunk pedig a rendszerváltás ellenére megtartotta, és foggal-körömmel védi.
A vasfüggöny jól működött: Nyugat nem ismert minket, mi nem ismertük őket. Nem tudtunk például arról, hogy épp belépésünk évében négy svéd fiatalt[3] azért ítéltek fogházra és pénzbírságra, mert egy középiskolában az AIDS terjedése és a homoszexuális életvitel közötti kapcsolatra figyelmeztető röplapot terjesztettek. Másodfokon a szólásszabadságra hivatkozva ugyan nyertek, de a Legfelsőbb Bíróság hármukat mégis kétezer-kétezer eurós pénzbüntetésre ítélte, amit a strasbourgi Emberjogi Bíróság is jóvá hagyott.
1990-ben tehát nem hagytuk magunk mögött azt a világot, amelyben vigyázni kellett arra, hogy hol és mit mondunk. Meglepődtünk, hogy csöbörből vödörbe estünk, pedig tudhattuk volna. „Különös érzéssel szemléljük a mai Nyugatot mi, akik a Szovjetunióból jövünk: mintha nem is egy kontinensen élnénk, mintha nem is kortársak lennénk, úgy nézünk a Nyugat jövőjéből saját múltunk hetvenéves távlatára, mint ami hirtelen megismétlődhet. … A következő események még váratnak magukra, de már közelednek, keserű emlékeink révén egykönnyen meg tudjuk „jósolni”, mik is lesznek ezek.” Ezt Szolzsenyicin a hetvenes években írta, de persze a nyugati sajtó nem sietett a véleményét terjeszteni.
Világforradalom helyett a neomarxisták kulturális forradalomba kezdtek. Döntő befolyásra tettek szert a tömegtájékoztatásban, a szórakoztatásban és a kultúrában. Liberálist játszanak, de sajátos tolerancia értelmezéssel felszámolják a gondolat-, a szólás- és a vallás szabadságát. Alkotmányos alapjogokat tipornak sárba, azaz véget vetnek a jogállamnak. Beteljesült a vicc: mindent szabadon megtehetsz, amit szabad. Ma a liberálisok nem a kizsákmányolást számolják fel, hanem a szabadságra hivatkozva annak természetes korlátait, azokat is, amelyek az ember természetéből, a társas együttélést lehetővé tevő szabályokból, mondhatjuk úgy is, hogy a Tízparancsolatból fakadnak. És büntetik, ha ezt kifogásolod. A jelenleg zajló antropológiai forradalom diktatúrára vezet. A liberálisok diktatórikus hajlamait már Dosztojevszkij meglátta: „soha egyetlen liberálisunk sem tűri el, hogy valakinek meglegyen a maga külön meggyőződése, és mindjárt szitkozódással vagy még valami rosszabbal válaszol ellenfelének[4].”
Igen, ma már valami rosszabbal, például börtönnel fenyegető perrel válaszolnak. Most zajlik Päivi Räsänen finn képviselő, volt minisztere pere, akit gyűlöletbeszéddel vádolnak, mert a Bibliát idézte. Órákig lehetne a hasonló példákat sorolni. Milyen liberalizmus az, ahol bár alkotmányos alapjog a gondolat, a szólás és vallás szabadsága, de letartóztatás és büntetés jár azoknak, aki élnek vele? A Herbert Marcuse féle tolerancia hivatalos nevének – represszív tolerancia – megfelelően nem tűri a konzervatív, keresztény gondolatokat, csak a baloldali eszméket tolerálja. Ezért nem idézhető a Biblia, ha elítélően szól például a homoszexualitásról.
Mit tegyen az a keresztény, aki átélte az egyházüldözés keményebb és puhább változatait a Szovjetunióban vagy a Jaltában Sztálinnak odadobott országokban? Az egyik lehetőségre az előadás címe utal: katakombába rejtőzve kivonul a nyilvánosságból. Az átéltek után, és a diktatúra jeleit látva, ez indokoltnak tűnik. Kisebb hiba volna, mint amivel jelenleg főleg a német keresztényeknél találkozunk: együtt haladnak az árral. Egyes papok megáldják az egynemű párokat, két német evangélikus lelkésznő leszbikus párt alkot, és ezt látványos videón ország-világ tudomására hozza. De hagyjuk a rossz példákat. Az elvonulás és az önfeladás helyett az ellenállás útján érdemes járnunk. Az első lépcső akár a katakombához is hasonlítható: a keresztény család a maga élethosszig tartó biztonságával és a világtól való szellemi függetlenségével. A család erőforrás tagjainak és a vele kapcsolatban lévő másoknak. A vendégszeretet ugyanis kinyitja az ajtót és a család értékei szélesebb körben hatnak. Ez működött a kemény diktatúra alatt, működnie kell a most fenyegető puha változat idején is.
Ugyancsak erőforrás a kisközösség. A kommunizmus alatt sok kis kör működött, programjuk az ima és a biblia olvasás volt. Mára mintha eltűntek volna. Ha létre is jönnek, hamar felbomlanak. Pedig most is szükségesek: az ellenálláshoz ma is kell minden erőforrás.
1959-ben azt mondta a lelkiatyám, hogy a kommunista törvényekben és a politikusok beszédeiben sok jó és szép dolog van. Az a baj, hogy nincs mögötte tartalom, csupa üres jelszó. Egy nemzedék majd e jelszavakat komolyan veszi, számonkéri, és akkor a rendszer össze fog omlani. Harminc évvel később néhány fiatalember elhatározta, hogy úgy viselkedik, mintha azok a jogok, amelyeket az alkotmány garantált, léteznének. Egyiküket Orbán Viktornak hívták…
A jogaink érvényesítésére, ha nem is mindig, de van lehetőség. Csak egy példa. 2014-ben Gareth Lee olyan tortárt rendelt a belfasti Ashers cukrászdától, amelyre a “Support Gay Marriage” szavakat kellett ráírni. A cukrászdát vezető McArthur házaspár ezt megtagadta, mert nem támogatta az egyneműek házasságát, mivel az elletétes vallási hitükkel. A feltehetően eleve provokatív célú megrendelés elutasítása perre vezetett, amit a cukrász házaspár jogerősen megnyert. Lee úr tovább vitte az ügyet a strasbourgi Emberjogi Bíróságra, azonban idén januárban a pert formai okokból elutasították. Ez a történet azt mutatja, hogy az LGBT közösség nem adja fel soha, de azt is, hogy a vallásszabadság védelmében lehet, s ha lehet, kell is fellépni.
Közép-Európában többek szerint ez az új világ tőlünk messze van, ne is foglalkozzunk vele. Szolzsenyicin viszont arra figyelmeztet, hogy „Mindig ott él bennünk a tévhit: ˝Ez nálunk nem történhet meg; az ilyesmi elképzelhetetlen nálunk,˝ Sajnos a 20. század borzalmai a világon bárhol megtörténhetnek.” Ez a 21. századra is vonatkozik. Szerencsére régiónk államaiban az emberek jó részben patrióták és keresztények vagy legalábbis a keresztény kultúra talaján állnak. Ez országaink között erős kapocs, megkönnyíti, hogy közösen álljunk ellen a fenyegető áradatnak, nevezzük kulturális vagy antropológiai forradalomnak, woke-nak, bárminek. A sikerre van esély. A látszólag már elveszett Nyugaton is megjelentek az ellenállás gócai. Az amerikai társadalom az elmúlt pár évtizedben végzett 60 millió abortusz ellenére többségében életpárti, és ezért hajlandó meg is mozdulni. Láttuk, hogy a lopakodó diktatúra ellen a még meglévő jogi eszközökkel eredményesen fel lehet lépni. A másik fél pestiesen szólva túl tolta a biciklit. Az emberi természettel merőben ellentétes dolgokat tartósan sikerre vinni nem lehet. Sztálin sem tudta a szibériai nagy folyókat Észak helyett Délre fordítani. Utódainak sem fog sikerülni. Közép-Európának tehát nemcsak igaza, hanem szövetségesei is vannak, viszont a „szép új világ” aktivistái nálunk is megjelentek. Ha nem állunk ellen, hanem reményt vesztve, elvonulunk a „katakombába”, akkor átveszik a hatalmat. Nagyon nagy a tét. Kiállni a józan ész mellett erkölcsi kötelesség. Nem a katakombában van a helyünk, hanem a barikádokon. A woke forradalma ellenforradalmat kíván. Ehhez persze néven kell nevezni a bajok gyökerét. Ez pedig Szolzsenyicin szerint is abban van, hogy az emberek azt hiszik, hogy felettük nincs magasabb rendű erő. Az emberek magukat tették Istenné, pedig az ember a teremtésnek, de nem a mindenségnek a koronája. A történelemben az ember sokszor elfordult Istentől és sokszor visszatért hozzá. Most is ezt kell tennünk. A modern ember istenné lett, a jövő embere Istené lesz.
[1] Henry Kissinger már két évtizeddel ezelőtt is úgy vélte, hogy egy kezén megtudja számolni hány demokrácia van a világon.
[2] XVI. Benedek 2019. Idézi B. Meuser
[3] Vejdeland, Harlin, Täng és Lundström mindössze 100 szórólapot helyezett el az öltözőszekrényeken.
[4] A félkegyelmű.
2022. március 15-én résztvettünk a Békemeneten
A béke, biztonság, a családok megvédése, az ország boldogulásának, fejlődésének megőrzése mindannyiunk érdeke. Több, mint félmillióan voltunk ott és több millióan néztéka közvetítést.
Kisfilmünk címe: Éljen a Haza! Békemenet, 2022. március 15.
https://www.youtube.com/watch?v=MSCDW-CzAgs&t=769s
Egyesületünk a Klebelsberg napok keretében 2022. november 12-én, a Klebelsberg Kastélyban ünnepi megemlékezést tartott az alábbi előadásokkal:
1. Dévay Attila, c. egyetemi tanár: Kultúra és honvédelem
2. Császár Angela, Jászai Mari-díjas színművész: Klebelsberg Kuno és kora
Köztünk lakó. Mindenható Isten! Itt állunk színed előtt, több mint ezeregyszáz esztendeje, Kárpát-medencei szülő földünkön! Az eltelt idő, a Te végtelen idődhöz mérve semmiség. Korok, rendszerek, eszmék, változékony hatalmak követték egymást, tündököltek és elmúltak, de az a szent akarat, hogy mi magyarként a Te országod állam- polgárai maradjunk itt, a magunk földjén, nem múlt el máig és múlhat el soha. Őseink nemcsak hitték, de védték is hitüket. Harcoltak érte, a Te fegyvereiddel karddal és szóval s templomok sokaságát emelték ezen a tájon, hogy láthatóvá váljék a hit, és otthona legyen benne imának, reménynek, irgalomnak, hazaszeretetnek….
Urunk Istenünk, rázz föl bennünket a magunk bűnéből és a másokéból is! Ne engedd, hogy gyengeségből, közönyből vagy hamis keresztyéni jóságból más vétkeit szabadon hagyjuk elbokrosodni a világban.
Te tudod, hogy az emberi világ jobbításához ugyanúgy eszközök kellenek, mint a világ lerombolásához… Jóságos Istenünk! Ha nem lett volna célod velünk, nem adsz nekünk külön anyanyelvi, külön hagyományokat, külön szülőföldet a Kárpát-medencében nem is próbálsz meg bennünket, ha nem tartasz saját népednek…Mi magyarok, egy kereszthordozó nemzet fiai vagyunk. De a kereszttel egy új ige hordozói is!
A szétdarabolt nemzet lelki egységének a megteremtése teszünk fogadalmat Neked és arra, hogy a becsület lázadói leszünk. Tekints ránk, fölegyenesedő népedre, és szent Fiad által segíts minket!
Ámen (Csoóri Sándor)
3. Náray-Szabó Gábor, akadémikus: Kultúrfölény.
A megemlékezésről készült film itt látható:
https://www.youtube.com/watch?v=yLQUyZ8mcwM&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=4&t=7s
A Klebelsberg Kultúrkör Egyesület megbízásból,
a Dévay Stúdió által készített filmjeink
A Hazám Európa című sorozatunk az európai hagyományőrzés jegyében született. Több, mint 200 filmünket eddig 11 000-en tekintették meg:
Hazai tájakon című sorozatunk a magyar táj szépségeit igyekszik megörökíteni:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8
Keresztény szemmel Európában című sorozatunk itt található:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLvh_MjBcCw5Is5GhI5PUNJCtbcBN3WReg
Filmjeink a magyarság múltjáról és jelenéről:
Ima Magyarországért
https://www.youtube.com/watch?v=faYmmvdQsAI&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=48
Vereckétől hazáig
Őseink nyomában – Szabolcs
Tenger mélyén, vulkánok mentén – A Balaton-felvidék gyöngyszemei
Szent István királyunknak szentelt bazilika
Lemberg – Monarchia/ Ukrajna
Ave Maria
https://www.youtube.com/watch?v=8nO2TIcU_B8&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=43
Vászolyi források- A Balaton-felvidék gyöngyszemei
Dörgicsei emlék – A Balaton-felvidék gyöngyszemei
Duna-kanyar a Prédikálószékről – Visegrádi-hegység
Duna-kanyar a Julianus-kilátóból
https://www.youtube.com/watch?v=wanGH6EVuQo&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=27
Duna-kanyar – Remete barlang a Szent Mihály hegyen
Gercse
Apátság Tihanyban
A bakonybéli Szent Maurícius Monostor
Trogiri emlékek 1. rész. Évszázadok nyomában
Trogiri emlékek 2. rész. A Nap és a Hold fényei
A szigligeti vár
A zirci apátság – Bakony
Diósgyőr, a királynék vára
Sümegnek vára – Bakony
Egri hősök
https://www.youtube.com/watch?v=XUdOLSFH0jI&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=18
Homoródkarácsonyfalva
Angyali kenyér
https://www.youtube.com/watch?v=wsuqshiHaLo&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=44
A Bodrogközben jártam
A Rákócziak pataki vára – Hegyalja
Munkácsi emlékek – Kárpátalja
Szék – Feketében-pirosban
Passió a medgyesi vártemplomban – Erdély
https://www.youtube.com/watch?v=WZIwERpSWcw&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=56
Énlaka – Egy falú a vízválasztó hegyhát tetőormán
Pálosok a Hargitán
Gyimesbükk – Madefalva
Torockó az Istenszéke lábánál
Erődtemplom Szászfehéregyházán
Én Istenem, Jóistenem – Csíkszeredai gondolatok
https://www.youtube.com/watch?v=rm5KWl_BwKk&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=58
Tengerszem a Megyer-hegyen – Hegyalja
Kisárva/Orawka – Lengyelország
A magyarok kálváriája
Vitéz nagybányai Horthy Miklós
Gróf Klebelsberg Kunó
In asperis et prosperis – Dr. nagykállói Kállay Miklós élete és munkássága
A szabadság angyalai, 1956-2006.
Angyalok kenyere
https://www.youtube.com/watch?v=RJ323G5OxwQ&list=PLvh_MjBcCw5JTW3M_uZ3XqzS-I0dMIiQ8&index=61
Feltámadás Pesthidegkút Kálvária-hegyén
A Missziós kereszt Óbudaváron
Győr, a folyók és a kutúra városa
A sárvári Nádasdy vár
A lébényi Szent Jakab templom
Mosonmagyaróvár
A Szent György tiszteletére emelt jáki templom
A gödöllői Grassalkovich kastély
Erdélyi honismereti útjaink
Honismereti vezetőnkkel, a Magyar Örökség díjas Dr. Szarka Györggyel „Gyuri bácsival”, egyesületi tagunkkal évtizedek óta járjuk együtt a Kárpát medence vidékeit, a határon inneni és túli, elszakított országrészeket, különösen Partium és Erdély vidékeit.
https://demokrata.hu/magyarorszag/csengoszoval-erdelybe-97966/
Felsorolhatatlanul sok és szép élmény kapcsolódik ezekhez a közös utakhoz, amelyek egyszere szolgálták és szolgálják a lélek és a test erősödését, világlátásunkat, kapcsolatok kialakítását az anyaország és a határon kívülre szorított testvéreink között.
Az évek során, a legkitartóbbak közül válogatódott ki a „Nagy Csapat”, amely köré 2019-től szerveződött Egyesületünk is.
A fentiek szellemében készült az „Erdélyjárók egy vérből” című filmünk is
az „Erdélyország sok szép vize”
https://www.youtube.com/watch?v=m_L4LDIMcCo&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=69
és a „Csíkszeredai gondolatok”című filmjeink is:
https://www.youtube.com/watch?v=rm5KWl_BwKk&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=85&t=78s
További erdélyi filmjeink:
Homoródkarácsonyfalva – a magyarok története a középkori templom freskóin
https://www.youtube.com/watch?v=zbH7kJpEPVM&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=73&t=144s
Szép város Kolozsvár
https://www.youtube.com/watch?v=6wl6m0oaaeo&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=80&t=24s
Erődtemplom Szászfehéregyházán
https://www.youtube.com/watch?v=7MawpdgED4w&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=74&t=30s
Torockó – település az Istenszéke lábánál
https://www.youtube.com/watch?v=bJudmJkWtsM&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=76&t=39s
Útban az Erdélyi havasok felé, szíveslátás Székelyvarságon
https://www.youtube.com/watch?v=m_L4LDIMcCo&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=69&t=460s
Tündérkerti énekkar
https://www.youtube.com/watch?v=aqZfzYenA_c&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=72&t=165s
Énlaka unitárius temploma
https://www.youtube.com/watch?v=SR4w6o3c6sY&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=78&t=647s
Szék – egy különösen szép mezőségi falú, a Kis-Szamos völgyében
https://www.youtube.com/watch?v=yvusMx7vxiM&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=78
Biharóssa kristályai
https://www.youtube.com/watch?v=mEsooGU1SVQ&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=78&t=258s
Kalotaszentkirály, Sztána, Válaszút
https://www.youtube.com/watch?v=bwW3QA2b9Ng&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=80&t=177s
Nyúlád tető, Orosz hegy, Kossuth sziklák
https://www.youtube.com/watch?v=L4y_kAGLDQA&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=81&t=10s
Kossuth sziklák Erdélyben
https://www.youtube.com/watch?v=vacU_os0IZU&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=71&t=213s
A medgyesi vártemplom
https://www.youtube.com/watch?v=WZIwERpSWcw&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=85&t=51s
Pálosok a Hargitán
https://www.youtube.com/watch?v=X3jL3yFSMjU&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=86&t=865s
Búcsúzásunk Székelyvarságon
https://www.youtube.com/watch?v=LkvMY79MfAs&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=85&t=15s
Csíksomlyó, Mária-kegyhely, a székelység szellemi életének több évszázados központja.
Minden évben, a pünkösdi búcsú idején, zarándokok tömege látogatja meg.
Ima Magyarországért
https://www.youtube.com/watch?v=faYmmvdQsAI&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=62
Istennel a Hazáért – vonattal Csíksomlyóra, Gyimesbükkre és Madefalvára
https://www.youtube.com/watch?v=tJ4MyNQ3qIo&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=72&t=56s
Vonattal a csíksomlyói búcsúba
https://www.youtube.com/watch?v=EZT_64JRETw&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=87&t=358s
Kirándulásaink a Duna-kanyarban
2021. tavaszán két kirándulást (május 15-én a Prédikálószékre, május 29-én pedig a Duna-kanyarba, a Julianus kilátóhoz) szerveztünk Dr. Szarka György honismereti vezető szervezésében, aki részletes tájékoztatást adott a régió természeti szépségeiről, geológiai kialakulásáról, történelmi emlékeiről.
Kirándulás a Prédikálószékre
https://www.youtube.com/watch?v=HpQgCl68lso&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=58&t=8s
Duna-kanyar a Julianus kilátóból
https://www.youtube.com/watch?v=wanGH6EVuQo&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=59&t=8s
Remete barlang a Szent Mihály hegyen
https://www.youtube.com/watch?v=tWzYlP5IJZg&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=60&t=69s
A Klebelsberg Kultúrkör honismereti kirándulásai a Nyírség, Szatmár és Bereg vidékén
Felső-Tisza
Egyesületi tagtársunknak, Bánhidy Attila jóvoltából Nyírség, Szatmár és Bereg vidékein jártunk, hogy megismerjük látnivalóit. Ezúton is köszönetet mondunk, hogy kellő alapossággal és körültekintéssel szervezte meg útjainkat.
Bánhdy Attila
Kölcsei emlékezés
https://www.youtube.com/watch?v=yVvywI49v1A&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=32&t=23s
Nyírbátor páratlan kincsei a gótika és a barokk korából
https://www.youtube.com/watch?v=mRlz87RfT6A&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=33&t=10s
Beregdaróc és Márokpapi
https://www.youtube.com/watch?v=V17hDOC4Jf8&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=34&t=879s
A bátorligeti ősláp
https://www.youtube.com/watch?v=4HTwfQEP0vU&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=35&t=4s
Nagyari történet
https://www.youtube.com/watch?v=ptR9OS_G09U&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=36&t=14s
A katolikusból reformátussá lett túristvándi templom
https://www.youtube.com/watch?v=ecyZahOOhVs&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=38
Beregsurány
https://www.youtube.com/watch?v=Q7iPyOtm1FM&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=38
A cégénydányádi Kölcsey-Kende kúria
https://www.youtube.com/watch?v=gdxkIPbn4sc&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=39&t=1s
Jánkmajtis római katolikus Szentháromság temploma
https://www.youtube.com/watch?v=WRzO9XI8QTA&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=40&t=3s
Szamostatárfalva Árpád-kori temploma
https://www.youtube.com/watch?v=AbMgXjbEFEg&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=43&t=16s
A lónyai templom középkori freskói
https://www.youtube.com/watch?v=MXPmMz11CNc&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=42
Velünk az Isten – görögkatolikus templom Csegöldön
https://www.youtube.com/watch?v=jjeH1yN1RYU&list=PLvh_MjBcCw5IqpIfKpHi1-RfXWh6VbAwh&index=44